Szerbiai kirándulás
Nemrégiben diáktársaimmal a 10. A és a 11. D osztályból belekóstolhattunk az életbe határtalanul.
Szerbiába utaztunk Gerédné Bereczky Szilvia, Nagy Ágnes tanárnők és Rácz Jenő tanár úr kíséretében. Első napi úticélunk Szabadka városa volt, egy gyönyörű rendezett nagy részben magyar anyanyelvű emberek által lakott kisváros. Itt rengeteg műemléket megőriztek eredeti formájukban, viszont azt már itt is, 10 kilométerre a határtól, lehet látni, hogy elhagytuk az Európai Uniót. Teljesen más szokások és normák vettek körül bennünket, néhány pozitív és negatív is.
A városban az első megállónk az Ivan Saric Szakiskola volt, ahol megismertünk sok ott tanuló diákot, belekóstolhattunk a tanulási módszereikbe és meglátogathattuk a tanműhelyüket is mint gépésztanulók. Rengeteg szép helyen jártunk még, mint pl. a helyi városháza vagy a zsinagóga.
Utunk során több templomba is betértünk, amelyeken könnyű volt kiszúrni a jellegzetes építési módok alapján a vallás fajtáját, típusát. Például ilyen volt Újvidéken a Szent György ortodox katolikus templom. Egy teljesen más szokásrendje és formája a katolikus vallásnak. Ami igazán megdöbbentett, hogy egyrészt felismerhető volt a katolicizmus viszont az is, hogy ez nem a magyar átlagember által megszokott római vallás. Nem gondoltam volna, hogy ekkora 
különbség van az ugyanazon az alapon nyugvó egyházak közt, bár ezek a különbségek még mindig elenyészőek a protestáns és a katolikus vallás közti különbségekhez képest.
Sajnos nagyon kevés magyar nyelvű történelmi emlék lelhető fel Szerbiában. Zenta talán erre az egyik legjobb példa. A török hódoltság idején a magyar királyság itt egy döntő győzelmet ért el, amely meghatározó volt az ország felszabadításában. Ennek az eseménynek az emlékére állították a kőtáblát a Tisza partján.
Szabadka után továbbmentünk Nándorfehérvárra, a mai nevén talán jobban ismert Belgrádba. Ezen a városon már látszik, hogy egy nagyvárosról van szó, amelyben szemben a belvárosi modernizált részekkel, a külváros nagyon elmaradott a nyugati standardekhez képest.
Utolsó esténket Székelykevén töltöttük egy diákszállóban, ami nekem személy szerint visszaadta a "gyermekkori" kirándulásaim nosztalgikus érzését, és nagyon élvezetessé tette a kirándulás "búcsúzó" estéjét.
Az utazásunk alatt egy nagyon barátságos és közvetlen idegenvezető vitt minket körbe az országban, Lajos bácsi, aki megmutatta nekünk a nevezetességeken túl a legkedvezőbb helyi dolgokat, pékségeket is. De legjobban valamennyiünket a tájszólása és stílusa nyűgözött le, ami felülmúlhatatlan volt.
Összesítve minőséges négy napot töltöttünk a szomszédos Szerbiában, a gyönyörű helyek csodálattal töltöttek el és új barátokat is szereztünk.
Vágner Bálint 10. A
HATÁRTALANUL! HAT-18-02-0385-Kovácsolt szerencse patkó
