Hírek
2023. jún. 14.
Nyáriné Üveges Csilla
Augsburgi cserekapcsolat
Nagy örömünkre újjáéledt a pandémia után idén először technikumunk több mint 25 éves cserekapcsolata az augsburgi FOSBOS testvériskolával, és ismét megvalósult ez a népszerű program a két iskola diákjai és tanárai részvételével.

Április 22-én 16 diák érkezett egy hétre Augsburgból Ulrike Paetow tanárnő kíséretében Debrecenbe, akiket magyar diákok családjai láttak vendégül. A német munkaközösség Linzenbodné Török Ilona tanárnő vezetésével „A víz” projekt keretében számos programot szervezett a diákoknak: az iskolánkkal és a várossal való megismerkedés után ellátogattak a nagyerdei vízműtelepre, az aquatikumba és az Agórába. A magyar kultúrával való ismerkedésük vidám programja volt a táncház, ahol rövid bemutató után néptáncosaink segítségével megtanulhattak néhány tánclépést is. A német és magyar diákok elutaztak Egerbe és Hortobágyra, végül a hetet búcsúest zárta diákok, szülők és némettanárok részvételével.
Május 14-21. között a magyar diákok tartózkodtak Augsburgban Lajcsák Emese és Nyáriné Üveges Csilla tanárnők kíséretében, ahol diákjaink már új német barátaik családjánál laktak. A FOSBOS iskola igazgatójának köszöntése után néhány tanítási óra során bepillantást nyerhettek az ottani iskolában folyó munkába, majd az Augsburg vízellátását bemutató városnéző programon vehettek részt. Michael Stüdlein tanár úr és kollégái szervezésében megismerhették a tanulók a Vízműtelepet és a Hochablass duzzasztó mentén rövid túrát tettek, továbbá hajókirándulásra is sor került az Ammersee-n. A magyar diákok körében a legkedveltebb program a müncheni utazás volt, ahol az Olimpiaparkban tett látogatást követően a BMW Múzeum és a BMW Welt következett. Itt megcsodálhatták nemcsak a régi, hanem a legújabb és legmodernebb autókat, motorokat is. A családokkal számos más kiránduláson, programon vehettek részt, megismerve a bajor táj szépségeit és a német kultúra sokszínűségét. Közös grillezéssel zárták a cserediákok ezt a remek hetet, és búcsúzáskor már a következő évi közös programot beszélték meg egymással a szervezők.
Nemcsak nyelvgyakorlásnak volt nagyszerű ez a program, hanem közelebb hozta a két kultúrát egymáshoz és sok barátság született a két hét során. Bízunk benne, hogy jövőre is lesz folytatás!
GALÉRIA
Augsburgi cserekapcsolat



KAPCSOLÓDÓ HÍREK

Egyéni ösztöndíjban részesült tanulónk
Lakatos Regina, iskolánk 11. M osztályos tanulója elnyerte a Tehetséges Debreceni Fiatalokért Közalapítvány Egyéni Ösztöndíját.
2025. jún. 15.
DSZC Mechwart
Megjelent az iskolaújság májusi-júniusi száma
Megjelent az iskolaújság májusi-júniusi száma!
2025. jún. 10.
DSZC Mechwart

1. helyezés
Gratulálunk a 13. B osztálynak, hiszen 1. helyezést értek el a Fórum Debrecen Bevásárlóközpont ballagási tablóversenyén!
2025. jún. 9.
DSZC Mechwart