Hírek
2023. márc. 20.
DSZC
A duális képzés kapujában
A Debreceni Szakképzési Centrum és a BMW Group Gyár Debrecen 2023 őszén indítja el közös duális képzési programját, melyre iskolánk 10. évfolyamos Informatikai rendszer- és alkalmazás-üzemeltető technikus képzésben részt vevő diákjai is jelentkezhettek. A vállalat a napokban választotta ki azokat a tanulókat, akik az első lakói lehetnek majd a vállalat debreceni képzési központjának.

A teljesen egyedi képzési modellben a tanulók heti tömbösített foglalkozásokon vesznek részt a vállalatnál. A tömbösített szakmai képzési beosztás lehetővé teszi, hogy mélyebb gyakorlati ismeretekre tegyenek szert, és projektfeladatokban dolgozzanak, valamint a 3 éves duális program ideje alatt a teljes BMW-tananyagot is elsajátítsák. A képzés sikeres befejezését követően, a fiatalok teljes munkaidős állásban folytathatják pályafutásukat a BMW Group Gyár Debrecennél.
Nem meglepő tehát, hogy sok diákunk szeretne élni a nem mindennapi lehetőséggel. Közülük választja ki a vállalat azokat, akikkel a jövőben szívesen dolgozna együtt. A fiatalok a kiválasztási folyamat során egy online tesztet töltenek ki, gyakorlati feladatot oldanak meg, továbbá egy interjún is részt vesznek. Iskolánk és a vállalat számára egyaránt fontos, hogy minden diákunknak kellemes élmény legyen a nap, ezért a várakozó tanulóknak egy pihenő szobát alakítottunk ki, ahol pihenhetnek, beszélgethetnek és készülhetnek az interjúra.
GALÉRIA
BMW duális képzés kiválasztási folyamat



KAPCSOLÓDÓ HÍREK

Egyéni ösztöndíjban részesült tanulónk
Lakatos Regina, iskolánk 11. M osztályos tanulója elnyerte a Tehetséges Debreceni Fiatalokért Közalapítvány Egyéni Ösztöndíját.
2025. jún. 15.
DSZC Mechwart
Megjelent az iskolaújság májusi-júniusi száma
Megjelent az iskolaújság májusi-júniusi száma!
2025. jún. 10.
DSZC Mechwart

1. helyezés
Gratulálunk a 13. B osztálynak, hiszen 1. helyezést értek el a Fórum Debrecen Bevásárlóközpont ballagási tablóversenyén!
2025. jún. 9.
DSZC Mechwart