Sikeres volt a Járműipari Nyílt Nap

 A BMW 2018 júliusában jelentette be, hogy gyárat épít Debrecenben. Az autóipari óriáscég egy évvel később kötött megállapodást a Debreceni Szakképzési Centrummal egy közös duális szakképzés elindításáról. A megállapodás alapján a duális képzések elméleti hátterét az oktatási intézmények, a gyakorlati, szakmai képzését pedig a debreceni BMW biztosítja majd a diákok számára. A képzés bemutatására szerdára nyílt napot szervezett a BMW és a Debreceni Szakképzési Centrum a Kölcsey Központba, melyen nagyon sok érdeklődő diák jelent meg.

"Az együttműködésnek az volt a célja, hogy olyan életpálya-lehetőséget kínáljon a debreceni fiataloknak, amely megfelelő minőségű munkahely megteremtésével a városban tartja őket. Egy város életében ugyanis az a legfontosabb, hogy megtartó ereje legyen" – mondta a nyílt napon Papp László, Debrecen polgármestere. 

"A közös munka egyik legnagyobb gyümölcse, hogy sikerült kidolgozni egy közös tananyagot és kollégáinknak átadni azokat az elvárásokat, amelyek szükségesek ahhoz, hogy a képzési idő alatt a diákok hasznosan töltsék idejüket, a képzés végeztével pedig egy gyakorlatias, azonnal alkalmazható tudással rendelkezzenek" –  tette hozzá Tirpák Zsolt, a Debreceni Szakképzési Centrum kancellárja. 

A nyílt napon a diákok a Debreceni Szakképzési Centrum két azon intézményével is megismerkedhetnek , amelyeken már elkezdődött az ötéves speciális járműipari szakemberképzés. Jelenleg Debrecennek két ilyen intézménye van: a Brassai Sámuel Műszaki Szakgimnázium és a Mechwart András Gépipari és Informatikai Szakgimnázium. 

A Brassai a mechatronikai technikus, a gépjármű mechatronikai technikus és elektronikai technikus képzéseit, míg a Mechwart az informatikai rendszer- és alkalmazásüzemeltető technikusi képzését mutatja be az orientációs napon. A két iskola a szakképesítéseinek érdekességeiről, a szakma választásához szükséges kompetenciákról, előzetes ismeretekről tart bemutatót, de szóba kerül az is, hogy a szakma megtanulása után milyen technikusi és mérnöki életpályák várnak a fiatalokra. A diákok szimulációs és diagnosztikai eszközöket, oktatópaneleket és modelleket próbálhatnak ki, valamint lehetőségük van találkozni és beszélgetni a duális képzés oktatóival, a képzésben már részt vevő hallgatókkal és a BMW képviselőivel. 

"Számunkra is öröm, hogy találkozhatunk azokkal a potenciális diákokkal, akik ezekben a szakképzésekben fognak tanulni, ami a vállalat hitvallása szerint a létező legsokrétűbb tudást fogja adni ahhoz, hogy később mérnökként dolgozzanak a debreceni BMW-ben" – mondta Salgó András, a BMW Group Magyarország vállalati kommunikációs vezetője.

A rendezvényre előre regisztrált diákok a nap folyamán megismerkedhetnek többek között az önvezető robottal, kipróbálhatják a 3D nyomtatót, az oszcilloszkópot, és megcsodálhatnak több új BMW-modelt. 

(Forrás: Dehír

A Járműipari Nyílt Napról készült képek elérhetőek a GALÉRIÁBAN és az iskolánk facebook oldalán!

Kérdésed van? Keress minket bizalommal!     felveszem a kapcsolatot