Még vonzóbbá teheti a debreceni gépipari oktatást az FAG

A Mechwart Gépipari és Informatikai Szakgimnázium több évfolyamának speciális képzési programot dolgoz ki a vállalat, és még szorosabbra fűzi az iskolával való kapcsolatát.

 Szándéknyilatkozatot írt alá az FAG Magyarország Ipari Kft., a Debreceni Szakképzési Centrum és a DSZC Mechwart András Gépipari és Informatikai Szakgimnázium pénteken délelőtt.fagfokep

Az együttműködés célja, hogy az FAG segítse a szakgimnázium oktatási rendszerét, ezzel a diákok is nagyon jól járnak, mivel magasabb színvonalú lesz a szakirányú képzésük. Az együttműködés lehetővé teszi, hogy a jövőben magasan kvalifikált szakembereket képezzenek az iskolában, így rendelkezésre álljon majd a munkavállalói utánpótlás is.

Barcsa Lajos alpolgármester elmondta, az önkormányzat teljes mértékben támogatja a kezdeményezést, a város részéről megvannak azok a válaszok, amelyek a vállalatok igényeit hosszú távon kielégíthetik.

- A DSZC és az egyetem vezetésével is folyamatosan együttműködünk, nem szabad öncélúan képezni a szakembereket, figyelemmel kell kísérni a folyamatosan változó munkáltatói igényeket. A Schaeffler-csoport élen jár az utánpótlás nevelésében, szükség van a megállapodásra, ezzel is elérhető ugyanis a cégcsoport számára az a termelési cél, amit kitűzött maga elé – hangsúlyozta az alpolgármester.barcsalajosalp

Hozzátette, az FAG olyan szakembereket tud képezni, akik az iskola elvégzése után azonnal munkába állhatnak és magasan hozzáadott értéket képesek előállítani. Mint mondta, a kezdeményezés segítség az iskolának is, mivel a tárgyi eszközök biztosítása révén fejlődhet az intézmény.gepeszek

A megállapodás szerint az FAG vállalta, hogy a 9., 10., 11. és 12. évfolyamos német-magyar két tanítási nyelvű szakgimnáziumi gépész osztályokban, valamint a 13. évfolyamos gépgyártás technológiai technikus osztályokban speciális képzési programot fog kidolgozni, valamint korszerű oktatási eszközökkel támogatja majd az iskolát.

Szabó Péter, az FAG Magyarország Ipari Kft. ügyvezetője elmondta, elsőként kezdték el a duális képzést és szerettek volna komplexebb módon foglalkozni vele.szabopeter 1

- A kilencedik évfolyamtól végig akarjuk kísérni a fiatalokat akár az egyetemig, így ha a technikusi után munkába állnak és levelezőn tanulnak tovább, vagy a nappali tagozaton folytatják tanulmányaikat, az is kedvező lesz a cég számára. Úgy gondolom, hogy a Mechwart eredményei magukért beszélnek, bízunk abban, hogy ez a megállapodás az iskolának és a cégnek is pozitív lesz a jövőre nézve és remélhetőleg mások is látnak majd fantáziát az intézményben. Senkit nem akarunk magunkhoz láncolni, azt szeretnénk, hogy négy-öt év alatt a fiatalok ismerjék meg a céget, s ha tetszik nekik a német munkakultúra, a fémipar és a csapágygyártás, saját maguk dönthessenek – fogalmazott az ügyvezető.

A cég a megállapodásban azt is vállalta, hogy nyári gyakorlaton fogadja a fiatalokat, szakmai német nyelvi képzést kínál nekik és segíti őket abban is, hogy részt vehessenek a Schaeffler ösztöndíjprogramjában. A DSZC, az FAG és a szakgimnázium együtt vesz majd részt az ERASMUS + programban is.

A szakgimnázium igazgatója közölte, bővíteni, mélyíteni kell a hatékonyság érdekében az iskola és a Schaeffler közötti kapcsolatot azáltal, hogy a német két tanítási nyelvű osztályokat kiemelten támogatja a cégcsoport.barcsaigazgato

Barcsa Lajos elmondta, a szakmai iránymutatás, a vállalati kultúra ismereteinek elsajátítása előremutató az iskola munkájában, ráadásul a Schaeffler külön segítené a jól teljesítő, szorgalmas fiatalokat is.

Az együttműködési megállapodás részleteit később dolgozzák ki, a tervek szerint néhány héten belül aláírhatják majd a szerződést.

Kérdésed van? Keress minket bizalommal!     felveszem a kapcsolatot