Már a kisebb gyerekeket is bevonnák a szakképzésbe Debrecenben

Nyílt napok, szakmai konferenciák, interaktív rendezvények. Meghirdette idei pályaorientációs programját a Debreceni Szakképzési Centrum.  A keddi tájékoztatón elhangzott, hogy a város gazdasági erősödése mellett egyre nagyobb jelentősége van a szakképzett munkaerőnek. A megfontolt pályaválasztás érdekében pedig már nemcsak a nyolcadikos, hanem már az ötödik osztálytól szeretné megszólítani a gyerekeket a Debreceni Szakképzési Centrum.

Hétfőn a Mechwart András Gépipari és Informatikai Szakgimnáziumában tartotta tanévnyitóját a Debreceni Szakképzési Centrum. A Debrecenbe betelepülő és fejlesztő cégek ismeretében már jól látszik, hogy a gépészet, az elektronika és az informatika területén várható jelentősebb munkaerőigény. A Mechwartban - több mint háromszoros túljelentkezés mellett - 171-en kezdhették meg tanulmányaikat.

dszc 3

- Most a gépészet iránt a városunkban megnőtt az igény és ezt figyelembe véve már az idén is egy osztállyal több gépészosztályt indítottunk, korábban nekünk két párhuzamos osztályunk volt, két gépész és két informatikus, most három gépészosztályt indítottunk - nyilatkozta Barcsa Lajos, a Mechwart András Gépipari és Informatikai Szakgimnázium igazgatója.

"Az elmúlt évekhez képest még nagyobb figyelmet fordítunk a pályaorientációra" - ezt már a Debreceni Szakképzési Centrum főigazgatója mondta a tájékoztatón. Tirpák Zsolt kiemelte:

Debrecenben jelentős gazdasági fordulat következett be, emiatt a szakképzést tovább kell erősíteni. A szakmák népszerűsítése pedig elengedhetetlen, ezért fordítanak komoly energiákat a pályaorientációs programokra. Így ezentúl nemcsak a nyolcadikosokat, hanem már 5. osztálytól kezdődően megszólítják a diákokat.

- Fontos filozófiánk, hogy a pályaválasztás nem lehet rábeszélés, nagyon gyors döntés eredménye, hanem tudatos, hosszú folyamat eredménye kell legyen, ehhez pedig információra van szükség. A Debreceni Szakképzési Centrum pedig információk sokaságát fogja biztosítani az elkövetkező időszakban az érintetteknek - mondta Tirpák Zsolt főigazgató.

Októbertől nyílt napokat rendeznek, ahol a cégek is bemutatkozási lehetőséget kapnak. Emellett pedig számos konferenciát, nagy rendezvényt és interaktív programokat is szerveznek az idei tanévben. Ezek célja, hogy minél szélesebb körben hívják fel a szakképzés jelentőségére nemcsak a diákok, hanem a szülők és a pedagógusok figyelmét is.

Kérdésed van? Keress minket bizalommal!     felveszem a kapcsolatot