A repülőgépek rajongója a debreceni suli „aranyos” informatikusa

 A Mechwart és a Beregszászi egy-egy kiválóan szerelő diákját kérdeztük a Szakma Sztár kapcsán.

szakmasztar1

Baranyai Richárd hatodikosként eldöntötte, hogy Mechwart (Fotók: Cívishír)

Az első számítógépét 6 évesen bekapcsolni sem merte, nehogy elrontsa, ma pedig annyira imádja a hálózati informatikát, hogy megnyerte a rendszerüzemeltetők Országos Szakmai Tanulmányi Versenyét. A hajdúszoboszlói Baranyai Richárd (Mechwart András Gépipari és Informatikai Szakgimnázium) ötödéves, nemsokára megkapja az OKJ-s papírt, bár a szakmáját már az érettségit követően is gyakorolhatta volna. Október óta a debreceni IT Services-nél gyakornok heti nyolc órában, mellette a cég németül tanítja. Ha a napokban átmegy a vállalati vizsgán, immár teljes állásban dolgozik majd a német T-Systems magyarországi leányvállalatánál.

– Hatodik osztályos koromban eldöntöttem, hogy a Mechwartban akarok továbbtanulni. Szerettem barkácsolni, koax kábelekkel bánni, ha például kijöttek a kábeltévés társaság, az internetszolgáltató technikusai, figyeltem mit és hogyan csinálnak. Valahogy vonzott, most pedig a hálózatok felé orientálódnék – mondta a Cívishírnek azon a csütörtöki díjátadón, mely alkalmával a megyei kereskedelmi és iparkamaránál köszöntötték a Szakma Sztár Fesztivál hajdú-bihari döntőseit.

Richárd informatikai rendszerüzemeltetőnek tanult, amit már fordítani kell a nála idősebb korosztály számára. Tehát, ők azok, akik nem csak tudják hogyan kell beüzemelni a szürke dobozokat a megannyi kábellel, de a biztonsági szempontoknak megfelelően beállítani, karbantartani, menedzselni is képesek e rendszereket.

A versenyen web- és objektumorientált programozással, adatbázis-kezeléssel, hálózatokkal kapcsolatos feladatok egyaránt szerepeltek. – Nagyon fontos a gyakorlás, miközben annyira szeretem ezt, hogy szívja be a tudnivalókat – magyarázta a fiú, akit meglepő módon a számítógépes játékok eléggé hidegen hagynak. Viszont a repülés felettébb foglalkoztatja, akár biciklivel is bejön a debreceni repülőtérre gépeket fotózni. Bár erre a hobbijára mostanában sokkal kevesebb idő jutott.

Egyéni vállalkozás a cél

A debreceni Csajkos Bence (Beregszászi Pál Szakgimnázium és Szakközépiskola) a Szakma Kiváló Tanulója versenyen ért el második helyezést a villanyszerelők között. – Otthon régebben foglalkoztatott a hobbielektronika. Amikor a középiskola képbe került, azért választottam a villanyszerelést, mert az nagyjából kapcsolódik hozzá. De akkor még nem gondoltam, hogy ennyire megfog a szakma. Az évek múlásával egyre jobban érdekelt, szerettem mindennek utánajárni – magyarázta a 21. életévét nemrég betöltő józsai fiú. Ahogy elmondta, a döntőben nyolcan versenyeztek az elsőségért és a gyakorlati feladatok mellett az elmélet – akár egy érettségin, tételt húzott, kidolgozta, elmondta – is sokat nyomott a latba.

szakmasztar2

Csajkos Bencét gyerekkora óta vonzza a villanyszerelés

Bence az érettségi után egy évig diákmunkásként dolgozott, ma viszont általános villanyszereléssel foglalkozik (gyakorlati képzőhelye a BAUVIV KFt.). – Gondolkozok azon, hogy elvégezzem-e a Beregszásziban az erősáramú technikusi képzést, valamint az egyetemi továbbtanuláson szintén jár az eszem. Bár a konkrét szakirányt még nem tudom, valamilyen mérnöki szak jöhet szóba és persze legyen köze az eletromossághoz – válaszolta érdeklődésünkre a szabadidejében autókat, motorokat előszeretettel bütykölő fiú. Hosszabb távon villanyszerelő egyéni vállalkozóként képzeli el magát.

Hajdú-bihariak a döntőben

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara rendezésében 11. alkalommal mérkőztek meg diákok a Szakma Kiváló Tanulója és az Országos Szakmai Tanulmányi Versenyen, ezeket keretezték a Szakma Sztár Fesztivállal. Ennek lényege a gyakorlatigényes fizikai szakmák presztízsének erősítése és az ehhez kellő nyilvánosság elérése.

A versenyekre 7032 diák jelentkezett, az áprilisi döntőkbe 236-an jutottak be. Hajdú-Biharból 429 diák nevezett, 14-en váltak döntőssé – hangzott el csütörtökön a megyei díjátadón, a Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara székházában, ahol a diákok és felkészítőik Miklóssy Ferenc elnöktől és Skultéti Éva főtitkártól vehették át okleveleiket, illetve a dobogósok pénzjutalmat is kaptak.

Baranyai Richárd elsősége mellett négyen értek el második, ketten harmadik helyezést. Balogh Miklós Péter – felkészítőként – négy mechwartos diákkal ért el top5 helyezést.

szakmasztar3

A díjátadóra érkezett diákok és felkészítő pedagógusok

Döntősök a megyéből

Baranyai Richárd, informatikai rendszerüzemeltető (1.)
Barcza Péter Bendegúz, informatikai rendszerüzemeltető (2.)
Csajkos Bence, villanyszerelő (2.)
Hajdu Szabolcs, épület- és szerkezetlakatos (2.)
Tamás Ádám Bence, központifűtés- és gázhálózat rendszerszerelő (2.)
Gombás Ferenc, vegyésztechnikus (3.)
Radócz Kristóf János, gépgyártástechnológiai technikus (3.)
Domoszlai Bence, szakács (4.)
Jancsó Balázs, ács (4.)
Kelemen Gábor, épületgépész technikus (4.)
Szilágyi Richárd, hűtő- és légtechnikai rendszerszerelő (4.)
Toma Armand Tibor, informatikai rendszerüzemeltő (4.)
Pálfi Zoltán, automatikai technikus (4.)
Szabó Péter, informatikai rendszerüzemeltő (5.)
Papp Imre, villanyszerelő (7.)
Mindannyian a Debreceni Szakképzési Centrum tanintézményeibe járnak.

Forrás: http://civishir.hu/helyben-jaro/2018/05/a-repulogepek-rajongoja-a-debreceni-suli-aranyos-informatikusa

Kérdésed van? Keress minket bizalommal!     felveszem a kapcsolatot